Prológus

Amelyben Minerva új otthonra tesz szert, és Gubanc fontos küldetést kap

Hatalmas fák tornyosulnak az ég felé. Sokféle van közöttük: fenyő, nyír, bükk és még sorolhatnám, de a legszeretetreméltóbb a terebélyes tölgy, ami az erdő közepén nőtt.
Naturiában járunk, az erdő országában. Itt lakik egy nagy tiszteletnek örvendő hölgy: Gloria, a tavasz őre. Az említett nő épp a hatalmas tölgyfa egyik ágán áll, amit terasszá alakítottak. Hosszú, szőkés-barna haját kontyba fogta. Ruhája levelekből és szirmokból áll. Mélyzöld szemeivel az eget pásztázza.
–Úrnőm!–hallatszik egy hang a háta mögül. Gloria megfordult.
–Tudod, hogy nem kell így szólítanod Gubanc!–nézett kedvesen az előtte álló fekete, gubancos hajú férfira. Az ő ruhája is nővényekből állt. A bőre barnás és koszos. Mezítláb ácsorgott a nő előtt. Gloria még kisgyermek korában vette magához a fiút, mert az elvesztette a szüleit. Felnevelte és mindenre megtanította. Hálából a fiú megesküdött, hogy szolgálni fogja.
– Értem. Megérkeztek.–emelte fel a fejét.
– Engedd fel őket.–mondta a tavasz őrzője. A lépcső tetején egy sárga ruhába öltözött, mosolygó nő jelent meg. Hosszú, vörös haja copfban volt és a térde alját csapdosta.
–Üdvözöllek Sunny!–köszönt Gloria, majd a másik barna hajú lányhoz fordult, aki könnyedén lépkedett fel szellős, szürke szoknyájában.–És téged is Hanna.
–Miért hívtál minket?–kérdezte a mosolygós lány.
–Minerváról lenne szó!–válaszolt.
–Mit csinált?–fonta össze karjait Hanna.
–Lefagyasztott egy falut!–fordult el Gloria.–Eddig csak fenyegetőzött, de most már cselekedett is! Mi szintén így fogunk tenni!
–Akkor…–hervadt le Sunny arcáról a mosoly.–És utána új tél őrzője lesz?
– Már rég van!–lépett, sőt szárnyalt ki Hanna az árnyékból. Nem hiába volt ő az ősz őrzője.–Én arra vagyok kíváncsi, hogy miért nem öltük meg Minervát előbb és kerestük meg az új tagot?!–meredt Gloriára mérgesen. Az felsóhajtott.
– Reméltem, hogy észhez tér.–hajtotta le a fejét.–A barátunk volt…
–Akkor csak meg kell találnunk Minervát és el kell pusztítanunk!–csapott a korlátra öklével az ősz őre.
–Asszem ő előbb talált meg minket!–mutatott Sunny az égboltra. Az ég kékjét egy fekete felhő árnyékolta be. Ahogy közeledett egyre több kékes-feketés hópehely repkedett a levegőben, amik elvágtak minden levelet és kisebb ágat.
–Minerva!–csikorgatta fogait Gloria. Az említett nő egy jéglépcsőt varázsolt a teraszra. Fekete haja kontyba volt fogva, fején jég korona. Ruhája égszínkék volt, mégis rideg, mintha viselője szürkét vett volna fel. A tél volt őrzője démoni mosollyal lépkedett le a fokokon.
–Hogy merészelsz idejönni?–tudakolta haragosan Gloria.
– Látom, gyűlést tartotok.–hanyagolta társa kérdését Minerva.
–Téged nem hívtunk meg!–fonta össze karjait Sunny, a nyár őre.
– Kár, pedig épp jókedvemben voltam!–csippentett egy levelet az ujjai közé a nő.
–Talán a lefagyasztott falu látványa okozott neked örömöt?–szállt be Hanna.
–Többek között az is!–a Minerva kezében lévő levél megfagyott.–Megtanultam egy új mesterséget! A jégszobrászatot!
–Hűha! Mindenki tapsolja meg…–Sunny egy szemtelen mondatra készült, amikor Minerva megérintette a homlokát. A nyár őrzője teljes egészében jéggé vált. Hanna riadtan lépett vissza. Gloria azonban nem ijedt meg. Indákat küldött és azokkal megkötözte Minerva kezét. Ezen fellelkesülve az ősz őrzője erős szélfuvallatot küldött segítségül. A régi tél őrzője a fa törzsének vágódott. Ám néhány másodpercen belül összeszedte az erejét és széttépte az indákat, majd fekete hópelyheket küldött a tavasz őrzője felé. Hanna nem várta meg amíg ő is sorra kerül, megragadta Minerva karját, hogy leteperje, ám ezzel végzetes hibát követett el. Mire Gloria végzett a hópelyhekkel, már két jégszobor állt a teraszon. A szőke hajú nő tudta, hogy nincs esélye győzni. De folytatta a harcot. Levelek és virágok támadták meg Minervát, de ő megfagyasztotta azokat és ellenfele ellen küldte őket. Gloria lehajolt és a földre tette a kezét. A fa padlóból rózsák törtek elő és mérgesen mutogatták töviseiket. A volt tél őrzője egy percre elbizonytalanodott, de hamar feleszmélt. Kitört a virágok közül és egykori társa felé indult. Az minden megtett, hogy távol tartsa magától ellenfelét, de Minerva csakhamar elért hozzá és megragadta a csuklóját.
–Azt hitted megszökhetsz?!–sziszegte.
– Még nem nyertél!–figyelmeztette a zöld ruhás nő.–Gondolj bele! A mi helyünkbe új őrzők lépnek!
–Jaj, most félek!–színészkedett Minerva.–Mire rájönnek, hogy kik is ők én már az egész világot uralni fogom! És semmi, és senki sem állíthat meg!–nevetett és megfagyasztotta Gloriát. Ezután jeges fuvallatot küldött szét. Naturiát hamarosan örök tél vette hatalma alá. Minerva kinyújtotta a kezét és egyetlen mozdulattal hósereget emelt a közeli tisztáson. Majd egy suhintással jégtrónust varázsolt. Fellépkedett a lépcsőn és leült. Keresztbe tette a lábait és hátradőlt.
–Terjeszkedjünk!–mondta elégedett mosollyal az arcán. Szavára a sereg elindult, hogy új területeket foglaljon el. Úgy tűnt most már semmi se állhat az útjába.
Egy valamiről, pontosabban, egyvalakiről megfeledkezett. Gubanc végignézte a jelenetet, majd megállapította, hogy megkapta élete legnagyobb küldetését. Megtalálnia, és Minerva ellen kell fordítania az új őrzőket. Különben az egész világ elpusztul.