Amelyben egy esküvő készülődik, és új barátságok születnek
A reggeli fény halványan világított be a szobába, melynek közepén egy hatalmas francia ágy állt. Egy szőke lány aludt a paplan alatt hason. Úgy tűnt álmát semmi se zavarhatja meg, de ebben a pillanatban az ajtó résnyire tárult. Egy barna hajú leány állt a küszöbön. Megköszörülte a torkát, mivel ezzel nem ért el semmit megkopogtatta az ajtót. Az alvó lány megmozdult.
–Ki az?–nyöszörögte még fél álomban.
–Csak én.–szólt a másik.
–Aludni szeretnék!–morogta a szőke hajú.
–De. . .!–kezde a lány, azonban a másik a fejére húzta a párnát ezzel jelezve, hogy nem érdekli a dolog. Az álmát megzavaró leány viszont nem tágított. Odalopódzott az ágyhoz és a vállánál fogva elkezdte rángatni társát.
–Kelj fel! Kelj fel! Kelj fel!–ismételgette. Az ágyban lévő lány kinyújtotta a kezét és megérintette a padlót, amit erre elborított egy vékony jégréteg. A vállát rángató lány lába alól kicsúszott a föld és a parkettán találta magát.
–Hagyj békén Anna!–jelentette ki.–Alszom!
–De nézdd!–mutatott a megnevezett lány az ablakra.–Esett a hó!
–Aludni szeretnék!
–Elsa! Muszáj hóembert építenünk!–mondta Anna és lehúzta nővéréről a takarót. Elsa, aki születésétől fogva jeges képességeket birtokolt tudta, hogy bármikor építhet hóembert. Így őt nem varázsolta el az első hó.Ha egyszer nyáron is építhetnek Olaf-klónokat! Evvel Anna is tisztában volt, de ha a hó az égből esik. . .az egészen más!
Ő megpróbálta fájdalom mentesen. . .Mély levegőt vett és a lábánál fogva lerántotta Arendelle királynőjét az ágyáról. Elsa nagyott kiáltott.
–Áú!–fogta a hátát.
–Na gyere!–szólt Anna. A nővére nagyot sóhajtott és megadta magát. Ha valamit Anna elhatároz, az úgy is lesz!
Aranyhaj megigazította a kabátja kapucniját. A Korona királyságában nem sok hó esik, de a hűvös szél azért ide téved. Megnézte magát a tükörben. A hajával nem kellet sokat vacakolnia.De a korona a fején egy kicsit mintha félre csúszott volna. Egy hercegnő sehova se megy korona nélkül!–szólt a szabály. Gondalataiból férje ébresztette ki.
–Hagyj békén Anna!–jelentette ki.–Alszom!
–De nézdd!–mutatott a megnevezett lány az ablakra.–Esett a hó!
–Aludni szeretnék!
–Elsa! Muszáj hóembert építenünk!–mondta Anna és lehúzta nővéréről a takarót. Elsa, aki születésétől fogva jeges képességeket birtokolt tudta, hogy bármikor építhet hóembert. Így őt nem varázsolta el az első hó.Ha egyszer nyáron is építhetnek Olaf-klónokat! Evvel Anna is tisztában volt, de ha a hó az égből esik. . .az egészen más!
Ő megpróbálta fájdalom mentesen. . .Mély levegőt vett és a lábánál fogva lerántotta Arendelle királynőjét az ágyáról. Elsa nagyott kiáltott.
–Áú!–fogta a hátát.
–Na gyere!–szólt Anna. A nővére nagyot sóhajtott és megadta magát. Ha valamit Anna elhatároz, az úgy is lesz!
Aranyhaj megigazította a kabátja kapucniját. A Korona királyságában nem sok hó esik, de a hűvös szél azért ide téved. Megnézte magát a tükörben. A hajával nem kellet sokat vacakolnia.De a korona a fején egy kicsit mintha félre csúszott volna. Egy hercegnő sehova se megy korona nélkül!–szólt a szabály. Gondalataiból férje ébresztette ki.
–A hajó útra kész!–mondta Eugén.
–Ahogy én is!–válaszolt Aranyhaj.–A szüleim?
–Kint várnak, hogy elbúcsúzhassanak tőled.–szólt a férfi. A hercegi pár tehát elindult kifele.
Három árbocos hajó várta őket, a szolgák épp az utolsó csomagokat rakodták fel rá, a raktárosok pedig ellenőrizték, hogy minden meg van-e. A király és a kirányné éppen a kapitánnyal társalgott, amikor észrevették, hogy az utasok megérkeztek.
–Lányom!–ölelte át Aranyhajt az anyja.
–Vigyázzatok magatokra!–mondta a király.
–Meglesz!–válaszolt a lány és megölelte az apját.
–Maximus és Pascal is velünk jön!–tette hozzá Eugén, és kezet fogott az apósával. Maximus, aki eddig hátul állt, a neve hallatára kihúzta magát. A teljes tökéletességért még a fülét is hátrahúzta. Ennek következtében Pascal, aki mindezidáig a ló fején helyezkedett el, lebucskázott addigi helyéről, végig a paripa hátán egészen a farkáig,amibe megkapaszkodott, hogy nehogy leessen. Maximus csak annyit érzet, hogy valaki meghúzta a farkát és védekezés képpen azt tette, amit mindig: a hátsó két lábával nagyot rúgott. Így akaratlanul kirúgta az arra járó szolgafiú kezéből az almásládát, és a piros gyümölcsök szerte gurultak a kikötőben.
–Remek!–tette hozzá gondolatát a király a balesethez. Maximus szégyelve lehajtotta a fejét.
–Gyertek!–intett a két állatnak nevetve Aranyhaj, miközben a pallón sétáltak fel a hajóra Eugénnel. Maximus még gyorsan bekapott egyet a szétgurult almák közül, majd a gazdái után sietett.
–Ahogy én is!–válaszolt Aranyhaj.–A szüleim?
–Kint várnak, hogy elbúcsúzhassanak tőled.–szólt a férfi. A hercegi pár tehát elindult kifele.
Három árbocos hajó várta őket, a szolgák épp az utolsó csomagokat rakodták fel rá, a raktárosok pedig ellenőrizték, hogy minden meg van-e. A király és a kirányné éppen a kapitánnyal társalgott, amikor észrevették, hogy az utasok megérkeztek.
–Lányom!–ölelte át Aranyhajt az anyja.
–Vigyázzatok magatokra!–mondta a király.
–Meglesz!–válaszolt a lány és megölelte az apját.
–Maximus és Pascal is velünk jön!–tette hozzá Eugén, és kezet fogott az apósával. Maximus, aki eddig hátul állt, a neve hallatára kihúzta magát. A teljes tökéletességért még a fülét is hátrahúzta. Ennek következtében Pascal, aki mindezidáig a ló fején helyezkedett el, lebucskázott addigi helyéről, végig a paripa hátán egészen a farkáig,amibe megkapaszkodott, hogy nehogy leessen. Maximus csak annyit érzet, hogy valaki meghúzta a farkát és védekezés képpen azt tette, amit mindig: a hátsó két lábával nagyot rúgott. Így akaratlanul kirúgta az arra járó szolgafiú kezéből az almásládát, és a piros gyümölcsök szerte gurultak a kikötőben.
–Remek!–tette hozzá gondolatát a király a balesethez. Maximus szégyelve lehajtotta a fejét.
–Gyertek!–intett a két állatnak nevetve Aranyhaj, miközben a pallón sétáltak fel a hajóra Eugénnel. Maximus még gyorsan bekapott egyet a szétgurult almák közül, majd a gazdái után sietett.
–Jó utat!–kiabált a királyné.
–Sziasztok!–köszönt el Aranyhaj a szüleitől. A hajó lassan kihaladt a nyílt óceánra.
–Hozok még egy faágat!–ajánlotta fel Anna.
–De most ne olyat amelyik kettétörik!–figyelmeztette Elsa. Végig tekintett a hóemberen és megigazította a répa orrát.–Tökéletes
–De most ne olyat amelyik kettétörik!–figyelmeztette Elsa. Végig tekintett a hóemberen és megigazította a répa orrát.–Tökéletes
–Elsa! Baj van!–kiabált Anna a kert túlsó végéből.
–Mi az?–érdeklődött a nővére.
–Nincs több faág!–mondta szomorúan a testvére.–Muszáj lesz beérnünk ezzel!-mutatott Anna a kettétört ágra. Így lettek a hóember karjai kicsit felemásak.
–Az első gén-hibás hóemberünk!–jelentette ki Elsa. A hercegnő kezét a szája elé rakva kuncogott nővére mondatán, amikor is egy szolga jelent meg az ajtóban.
–Felség!Megérkeztek a ruhák!–hajolt meg.
–Nincs kedvem most próbálni.–nyöszörgött Anna.
–Mi az?–érdeklődött a nővére.
–Nincs több faág!–mondta szomorúan a testvére.–Muszáj lesz beérnünk ezzel!-mutatott Anna a kettétört ágra. Így lettek a hóember karjai kicsit felemásak.
–Az első gén-hibás hóemberünk!–jelentette ki Elsa. A hercegnő kezét a szája elé rakva kuncogott nővére mondatán, amikor is egy szolga jelent meg az ajtóban.
–Felség!Megérkeztek a ruhák!–hajolt meg.
–Nincs kedvem most próbálni.–nyöszörgött Anna.
–Mikor máskor?–tudakolta a királynő.–Különben is azt hittem egy menyasszonynak nem mindegy, hogy néz ki az esküvője napján!
A hajó békésen siklott a vizen. Magán a járműven is csend uralkodott. A kabinban tűz ropogott.Aranyhaj a kályha mellett olvasott egy vörös fotelben. Szemben vele egy szintén ugyan olyan színű kanapén Eugén ült és valamin nagyon gondolkodott. Aztán megszólalt:
–Emlékszel, hogy mi történt amikor múltkor Arendelle-ben jártunk?
–Hó esett júniusban?–tette le a könyvét a hercegnő.
–Igen. . .–elmélkedett a férje.
–Feltehetően most is fog, mivel december van!–mondta a lány.
–Nem erre céloztam!–felelt a férfi.
–Akkor?–kérdezte hitvese.
–Arra, hogy most is valami fura dolog fog történni!–feltételezte Eugén.
–Nem fog esni a hó?–viccelődött Aranyhaj.
–Még az is meglehet!–vette a tréfát a férfi. A beszélgetést a kapitány kiáltása szakította félbe:
–Hajó 300 foknál!
–Ezt megnézem!–állt fel Eugén.
–Veled tartok!–tett ugyanígy a felesége. Kisiettek a fedélzetre. Balról egy tényleg egy hajó közeledett feléjük.
–Adjunk le béke lővést!–utasított Aranyhaj.
–Igenis Felség!–szólt a kapitány és intett a tüzérségnek. Az ágyú hatalmasat dörrent. Nem kellett sokat várniuk hamarosan a másik hajóról is dörrenés hangzott, jelezve, hogy nincs ártó szándékuk. Tíz perc múlva a két hajó már találkozott is. A másik jármű fedélzetén egy kecses,barna hajú nő jelent meg mögötte egy nagyobb termetű férfival.
–Üdvözletem!–kiáltott a herceg.–Az én nevem Eugén, ő itt pedig Aranyhaj, a feleségem! A korona királyságából érkeztünk!
–Fogadjátok ti is üdvözletünket!–szólalt meg a hölgy.–Bemutatom a férjemet, Fergus királyt!–mutatott a férfira, aki illedelmesen meghajolt. A nő oldalba bökte a könyökével.
–Ööö. . .igen! Ő pedig itt a feleségem Elinor.–szólalt meg az. A királyné érezte, hogy át kell vennie az irányítást, különben ebből nem sül ki semmi.
–Dunbroch királyságából érkeztünk. Anna hercegnő esküvőjére igyekszünk, gondolom önök is!
–Sejtésed helyes volt!-felelte a hercegnő.–Esetleg meghívhatom magukat egy vacsorára?
–Szivesen elfogadjuk a meghívásodat!–mosolygott Elinor. Aranyhaj viszonozta a gesztust, majd elindult befelé, hogy át elő készítse az étkezést. Mielőtt még az ajtó becsukódott volna a hercegnő megpillantott egy vörös hajú lányt a másik hajó orrában. Vajon ő lenne Dunbroch hercegnője?
–Ez túl szűk!–nyafogott Anna.–Ráadásul giccses!
–Szóval ez sem nyerte el a tetszésedet!–mondta Elsa.
–Egyáltalán nem!–ingatta a fejét a húga, miközben megpróbált kiszabadulni a menyasszonyi ruha szorításából.
–Mit szólna ehez?–szólt a szabó.vEz a dédanyja ruhája volt még annak idején. . .-a pufi, csavart hajú öltöztetőnő már az uralkodó-család összes női tagjának esküvői viseletét megmutatta a hercegnőnek, de egyik sem volt az igazi számára.
–Túl hosszú!–fintorgott a mennyasszony.
–Mi lenne, ha megnéznénk a többi ruhát!–ajánlotta fel a királynő, aki már két órája türelmesen várt a sarokban. Az ötlet jónak bizonyult. Alig,hogy kitették a ruhákat az asztalraAnna rábökött az egyikre:
–Ez az!–és bevonult a próbafülkébe.
–Felséged ötlete remek volt!–dicsérte Elsát a szolga és udvariasan meghajolt.
–Ismerem a húgomat!–mosolygott a királynő.–Ő nem az a hercegnő-féle, akire ön gondol!-mondta és végigpörgette emlékeit a lány különböző bolondságait, egészen a legőrültebb ötletekig, amelyekkel az évek során előállt. Néhány nyögés és sóhajtás után Anna is előkerült a függöny mögül.
–Na?–tudakolta izgatottan. Egy fehér, vörös mintás ruha volt rajta, ami csak a térde alá ért.Viselője elégedetten vigyorgott.
–Imádom!–jegyezte meg Elsa.–Már csak rád kell szabni!–a ruha itt-ott picit nagyobb volt, mint kellett volna.
–Igyekszünk!–hajolt meg a szabó.
–Az esküvő csak két nap múlva lesz!–szólt az uralkodó.–Marad elég idejük!
–Muszáj el mennem erre a "vacsorára"?!–nyafogott Merida.
–A kedvemért, drágám!–könyörgött az anyja.–Nézd! Felveheted a zöld ruhádat! Azt mondtad azt szereted!
–Nem a ruhával van gondom Anyu!–sóhajtott a hercegnő. Valóban imádta azt a ruhát. Lenge volt, de mégis csinos. Így szabadnak érezhette magát a különféle fogadásokon, ahova nem vehette fel a szokásos kék ruháját.–Azzal a hercegnővel!
–Aranyhajjal?–ámuldozott a királyné.–Mégis miért?
A hajó békésen siklott a vizen. Magán a járműven is csend uralkodott. A kabinban tűz ropogott.Aranyhaj a kályha mellett olvasott egy vörös fotelben. Szemben vele egy szintén ugyan olyan színű kanapén Eugén ült és valamin nagyon gondolkodott. Aztán megszólalt:
–Emlékszel, hogy mi történt amikor múltkor Arendelle-ben jártunk?
–Hó esett júniusban?–tette le a könyvét a hercegnő.
–Igen. . .–elmélkedett a férje.
–Feltehetően most is fog, mivel december van!–mondta a lány.
–Nem erre céloztam!–felelt a férfi.
–Akkor?–kérdezte hitvese.
–Arra, hogy most is valami fura dolog fog történni!–feltételezte Eugén.
–Nem fog esni a hó?–viccelődött Aranyhaj.
–Még az is meglehet!–vette a tréfát a férfi. A beszélgetést a kapitány kiáltása szakította félbe:
–Hajó 300 foknál!
–Ezt megnézem!–állt fel Eugén.
–Veled tartok!–tett ugyanígy a felesége. Kisiettek a fedélzetre. Balról egy tényleg egy hajó közeledett feléjük.
–Adjunk le béke lővést!–utasított Aranyhaj.
–Igenis Felség!–szólt a kapitány és intett a tüzérségnek. Az ágyú hatalmasat dörrent. Nem kellett sokat várniuk hamarosan a másik hajóról is dörrenés hangzott, jelezve, hogy nincs ártó szándékuk. Tíz perc múlva a két hajó már találkozott is. A másik jármű fedélzetén egy kecses,barna hajú nő jelent meg mögötte egy nagyobb termetű férfival.
–Üdvözletem!–kiáltott a herceg.–Az én nevem Eugén, ő itt pedig Aranyhaj, a feleségem! A korona királyságából érkeztünk!
–Fogadjátok ti is üdvözletünket!–szólalt meg a hölgy.–Bemutatom a férjemet, Fergus királyt!–mutatott a férfira, aki illedelmesen meghajolt. A nő oldalba bökte a könyökével.
–Ööö. . .igen! Ő pedig itt a feleségem Elinor.–szólalt meg az. A királyné érezte, hogy át kell vennie az irányítást, különben ebből nem sül ki semmi.
–Dunbroch királyságából érkeztünk. Anna hercegnő esküvőjére igyekszünk, gondolom önök is!
–Sejtésed helyes volt!-felelte a hercegnő.–Esetleg meghívhatom magukat egy vacsorára?
–Szivesen elfogadjuk a meghívásodat!–mosolygott Elinor. Aranyhaj viszonozta a gesztust, majd elindult befelé, hogy át elő készítse az étkezést. Mielőtt még az ajtó becsukódott volna a hercegnő megpillantott egy vörös hajú lányt a másik hajó orrában. Vajon ő lenne Dunbroch hercegnője?
–Ez túl szűk!–nyafogott Anna.–Ráadásul giccses!
–Szóval ez sem nyerte el a tetszésedet!–mondta Elsa.
–Egyáltalán nem!–ingatta a fejét a húga, miközben megpróbált kiszabadulni a menyasszonyi ruha szorításából.
–Mit szólna ehez?–szólt a szabó.vEz a dédanyja ruhája volt még annak idején. . .-a pufi, csavart hajú öltöztetőnő már az uralkodó-család összes női tagjának esküvői viseletét megmutatta a hercegnőnek, de egyik sem volt az igazi számára.
–Túl hosszú!–fintorgott a mennyasszony.
–Mi lenne, ha megnéznénk a többi ruhát!–ajánlotta fel a királynő, aki már két órája türelmesen várt a sarokban. Az ötlet jónak bizonyult. Alig,hogy kitették a ruhákat az asztalraAnna rábökött az egyikre:
–Ez az!–és bevonult a próbafülkébe.
–Felséged ötlete remek volt!–dicsérte Elsát a szolga és udvariasan meghajolt.
–Ismerem a húgomat!–mosolygott a királynő.–Ő nem az a hercegnő-féle, akire ön gondol!-mondta és végigpörgette emlékeit a lány különböző bolondságait, egészen a legőrültebb ötletekig, amelyekkel az évek során előállt. Néhány nyögés és sóhajtás után Anna is előkerült a függöny mögül.
–Na?–tudakolta izgatottan. Egy fehér, vörös mintás ruha volt rajta, ami csak a térde alá ért.Viselője elégedetten vigyorgott.
–Imádom!–jegyezte meg Elsa.–Már csak rád kell szabni!–a ruha itt-ott picit nagyobb volt, mint kellett volna.
–Igyekszünk!–hajolt meg a szabó.
–Az esküvő csak két nap múlva lesz!–szólt az uralkodó.–Marad elég idejük!
–Muszáj el mennem erre a "vacsorára"?!–nyafogott Merida.
–A kedvemért, drágám!–könyörgött az anyja.–Nézd! Felveheted a zöld ruhádat! Azt mondtad azt szereted!
–Nem a ruhával van gondom Anyu!–sóhajtott a hercegnő. Valóban imádta azt a ruhát. Lenge volt, de mégis csinos. Így szabadnak érezhette magát a különféle fogadásokon, ahova nem vehette fel a szokásos kék ruháját.–Azzal a hercegnővel!
–Aranyhajjal?–ámuldozott a királyné.–Mégis miért?
–Mert rózsaszín!
–Ezt,hogy érted?–Elinor szeme még jobban elkerekedett.
–Rózsaszín hercegnő, rózsaszín ruhában, rózsaszín fotelban ücsörögve, rózsaszín könyvet...–nem fojthatta, mert az anyja hangosan felnevetett.
–Ugyan már!–még mindig kuncogott.–Nem hiszem, hogy annyira lányos, vagy ahogy te mondod "rózsaszín", mint gondolod!–mosolygott. Merida megrántotta a vállát. Így is, úgy is túl kell esni rajta.
–Ezt,hogy érted?–Elinor szeme még jobban elkerekedett.
–Rózsaszín hercegnő, rózsaszín ruhában, rózsaszín fotelban ücsörögve, rózsaszín könyvet...–nem fojthatta, mert az anyja hangosan felnevetett.
–Ugyan már!–még mindig kuncogott.–Nem hiszem, hogy annyira lányos, vagy ahogy te mondod "rózsaszín", mint gondolod!–mosolygott. Merida megrántotta a vállát. Így is, úgy is túl kell esni rajta.
–Na, nyomás öltözni! Mert még elkésünk!–sürgette a lányát a királyné.
Elinornak igaza lett. Aranyhaj történetesen vörös ruhát vett fel a vacsorára. Így üdvözölte az érkezőket
Elinornak igaza lett. Aranyhaj történetesen vörös ruhát vett fel a vacsorára. Így üdvözölte az érkezőket
–Örülök, hogy megismerhettelek!–köszöntötte Meridát. Dunbroch hercegnője még mindig nem volt meggyőződve arról, hogy az anyjának teljesen igaza lett volna Aranyhajjal kapcsolatban, de ennek ellenére őszinte mosoly ült ki az arcára.
–Ahogy én is.–válaszolt minden eddigi etikai tudását bevetve Merida, és pukedlizott egyet. A vendégek és házigazdák helyet foglaltak az asztalnál.
–Úgy hallottam önök már jártak Arendalle-ben!–mondta Elinor, miközben oldalba bökte a lányát, hogy üljön egyenesen.
–Így igaz.–válaszolt Eugén.
–Nos, milyen volt?–folytattan a királyné a beszélgetést.
–Kissé hideg.–felelte Aranyhaj.
–Én azt hittem, hogy a koronázás nyáron volt!–szólt közbe Merida. Hirtelen minden szem ráirányult.
–Ahogy én is.–válaszolt minden eddigi etikai tudását bevetve Merida, és pukedlizott egyet. A vendégek és házigazdák helyet foglaltak az asztalnál.
–Úgy hallottam önök már jártak Arendalle-ben!–mondta Elinor, miközben oldalba bökte a lányát, hogy üljön egyenesen.
–Így igaz.–válaszolt Eugén.
–Nos, milyen volt?–folytattan a királyné a beszélgetést.
–Kissé hideg.–felelte Aranyhaj.
–Én azt hittem, hogy a koronázás nyáron volt!–szólt közbe Merida. Hirtelen minden szem ráirányult.
–Nos, a királyság északon található, gondolom ott mindig hideg van.–fejtette ki a hercegnő anyja.
–Igazából nem...–kezdte Eugén.
–A királynőnek varázshatalma van. Képes a havat és a jeget irányítani.–magyarázta Aranyhaj.–Így történt, hogy a kellemes nyár téllé változott.
–Hát ez szuper!–kiálltott fel Dunbroch hercegnője, de rögtön meg is bánta.–Úgy értem ez remek.
–Szerintem is szuper.–szólalt meg a többiek legnagyobb meglepetésére a Korona királyságának leendő királynője.–Kiváncsi vagyok most mivel drukkol elő!
A vacsora többi része csendben telt. A vendégek visszatértek a hajójukra. Merida még mielött átszállt volna úgy döntött beszélgett egy kicsit azzal a nem is annyira hercegnős hercegnővel.
–Nem tudtam, hogy te is használsz olyan szavakat, mint a szuper!-fordult a lányhoz.
–Miért ne?
–Az etikett tiltja.
–És?–mosolygott a lány.–Én nem tanultam etikettet!
–Tényleg?–ámuldozott Merida.–Egészen úgy tűnt. . .-Aranyhaj felnevetett.
–Igazából nem...–kezdte Eugén.
–A királynőnek varázshatalma van. Képes a havat és a jeget irányítani.–magyarázta Aranyhaj.–Így történt, hogy a kellemes nyár téllé változott.
–Hát ez szuper!–kiálltott fel Dunbroch hercegnője, de rögtön meg is bánta.–Úgy értem ez remek.
–Szerintem is szuper.–szólalt meg a többiek legnagyobb meglepetésére a Korona királyságának leendő királynője.–Kiváncsi vagyok most mivel drukkol elő!
A vacsora többi része csendben telt. A vendégek visszatértek a hajójukra. Merida még mielött átszállt volna úgy döntött beszélgett egy kicsit azzal a nem is annyira hercegnős hercegnővel.
–Nem tudtam, hogy te is használsz olyan szavakat, mint a szuper!-fordult a lányhoz.
–Miért ne?
–Az etikett tiltja.
–És?–mosolygott a lány.–Én nem tanultam etikettet!
–Tényleg?–ámuldozott Merida.–Egészen úgy tűnt. . .-Aranyhaj felnevetett.
–Akkor ezt dicséretnek veszem!–mosolygott.
–Akkor találkozunk még!–búcsúzott a vörös hajú.
–Szia!–integetett vissza a másik. Ez egy jó barátság kezdete!–gondolta. Merida is éppen ezen töprengett miután megállapította, hogy Aranyhaj minden, csak nem rózsaszín.
Elsa királynő fenséges léptekkel vonult végig a folyosón. Arca tiszteletet sugárzott. A szolgák mereven meghajoltak előtte, amit Elsa egy őszinte mosollyal viszonzott. Amikor viszont a lépcső mellett valami megzavarta a idilli csendet. Egy élénk Vííííí...! kiáltás hallatszott az emeletről.
–Ó, Anna!–sóhajtott a királynő. Az említett hölgy épp a korláton csúszott lefele.
–Jó reggelt!–kurjantotta vidáman.
–Úgy látom jó hangulatban vagy!–fordult felé a nővére.
–Már csak egy éjszaka!–trillázott az.–És életem legszebb napja fog várni rám.
–Akkor találkozunk még!–búcsúzott a vörös hajú.
–Szia!–integetett vissza a másik. Ez egy jó barátság kezdete!–gondolta. Merida is éppen ezen töprengett miután megállapította, hogy Aranyhaj minden, csak nem rózsaszín.
Elsa királynő fenséges léptekkel vonult végig a folyosón. Arca tiszteletet sugárzott. A szolgák mereven meghajoltak előtte, amit Elsa egy őszinte mosollyal viszonzott. Amikor viszont a lépcső mellett valami megzavarta a idilli csendet. Egy élénk Vííííí...! kiáltás hallatszott az emeletről.
–Ó, Anna!–sóhajtott a királynő. Az említett hölgy épp a korláton csúszott lefele.
–Jó reggelt!–kurjantotta vidáman.
–Úgy látom jó hangulatban vagy!–fordult felé a nővére.
–Már csak egy éjszaka!–trillázott az.–És életem legszebb napja fog várni rám.
–Értem.–mosolygott a szőke lány.
–Hová mész?–nézett a folyosóra a hercegnő.
–Elméletileg hozzád indultam, hogy felébresszelek, mivel el kell mennünk evőkészletet, terítőt és díszletet választani a nagy napra!–világosította fel a hugát Elsa.
–Hát...változott a terv!–nevetett Anna.–Kristoff?
–A ruhapróbán.–mondta a hókirálynő.–Megígérte, hogy siet!
–Akkor mi mire várunk?–kacsintott a testvére.
Aznap késő délelőtt két nagy hajó is érkezett Arendalle kikötőjébe. A szolgák kitartóan rakodták ki a holmikat.
–Mily, szerencse felség, hogy nem fagyott be a tenger!–szólt a kapitány Aranyhajhoz.–Akár egy napot is csúszhattunk vona miatta.–a hercegnő egy bólintással jelezte, hogy érti, majd tovább haladt a másik hajó felé, hogy megkeresse Meridát. A lány éppen a pallón támolygott le.
–Hová mész?–nézett a folyosóra a hercegnő.
–Elméletileg hozzád indultam, hogy felébresszelek, mivel el kell mennünk evőkészletet, terítőt és díszletet választani a nagy napra!–világosította fel a hugát Elsa.
–Hát...változott a terv!–nevetett Anna.–Kristoff?
–A ruhapróbán.–mondta a hókirálynő.–Megígérte, hogy siet!
–Akkor mi mire várunk?–kacsintott a testvére.
Aznap késő délelőtt két nagy hajó is érkezett Arendalle kikötőjébe. A szolgák kitartóan rakodták ki a holmikat.
–Mily, szerencse felség, hogy nem fagyott be a tenger!–szólt a kapitány Aranyhajhoz.–Akár egy napot is csúszhattunk vona miatta.–a hercegnő egy bólintással jelezte, hogy érti, majd tovább haladt a másik hajó felé, hogy megkeresse Meridát. A lány éppen a pallón támolygott le.
–Nos, milyen volt az utatok?–kérdezte barna hajú lány. A két, immár barátnő, a vacsora után nem igazán találkozhatott.
–Szörnyű!–fogta a hasát Merida.–A végén annyit kanyarogtunk a pontos "parkolás" érdekében, hogy asszem tengeri beteg lettem!
–Á! Vendégek, ha nem tévedek!–kiabált egy testes barna hajú férfi.
–Igen!–mondta Elinor.–Dunbrochból és a Korona királyságából.
–Jöjjenek! Megmutatom önöknek a szobájukat!–válaszolt segítőkészen. A kis csapat elindult a palota mentén. Egy nagy, ablakos fal mellett haladtak. Az uraság látván a a vendégsereg kiváncsi pillantásait így szólt:
–Az ott a bálterem.
–A királynővel és a hercegnővel mikor találkozhatunk?–kérdezte udvariasan Dunbroch királynéja.
–Az ebédnél.–válaszolt a szolga.–Tudomásom szerint most el vannak foglalva.
Aranyhaj indult volna tovább, amikor valaki megrántotta a kezét.
–Merida!–förmedt az illetőre. A lány a szája elé helyezte a mutató ujját.
–Psszt! Hallod?–suttogta. A bálteremből nevetgélés hallatszott. A falat valamilyen futónövény borította, ami télen lehulltatta a leveleit. Így a két barátnő felkapaszkodhatott a csupasz ágakon egészen egy pici ablakig, amit nyílván a szellőzés érdekében nyitottak ki. Innen mindent hallani és, igaz félszemmel, de látni is lehetett.
–Mogyorós csoki!–mondta Anna egy nyúlánk férfinak, aki kisebb akcentussal kérdezte:
–Éhs Öhn?–fordult Elsához.
–Fehér csokoládé.–szögezte le az.
–A párom a tejcsokit szereti!–szólt közbe a hercegnő.
–Ghondoskodok, hogy az ish lhegyen!–nyugtatta meg a "csokis" fickó.
–Nos, most mi következik?–tudakolta Anna.
–Te döntöd el!–mosolygott a királynő.–Szalvétát vagy inkább poharat válasszunk?
–Szalvétát választani? Minek?–rántotta meg a vállat a húga.–Legyen fehér!
–Felség, ha megengedi szerintem a vajszínű jobban illene ez alkalomra.–szólt az egyik szolga.
–Rendben.–felelte a mennyasszony.
–Szörnyű!–fogta a hasát Merida.–A végén annyit kanyarogtunk a pontos "parkolás" érdekében, hogy asszem tengeri beteg lettem!
–Á! Vendégek, ha nem tévedek!–kiabált egy testes barna hajú férfi.
–Igen!–mondta Elinor.–Dunbrochból és a Korona királyságából.
–Jöjjenek! Megmutatom önöknek a szobájukat!–válaszolt segítőkészen. A kis csapat elindult a palota mentén. Egy nagy, ablakos fal mellett haladtak. Az uraság látván a a vendégsereg kiváncsi pillantásait így szólt:
–Az ott a bálterem.
–A királynővel és a hercegnővel mikor találkozhatunk?–kérdezte udvariasan Dunbroch királynéja.
–Az ebédnél.–válaszolt a szolga.–Tudomásom szerint most el vannak foglalva.
Aranyhaj indult volna tovább, amikor valaki megrántotta a kezét.
–Merida!–förmedt az illetőre. A lány a szája elé helyezte a mutató ujját.
–Psszt! Hallod?–suttogta. A bálteremből nevetgélés hallatszott. A falat valamilyen futónövény borította, ami télen lehulltatta a leveleit. Így a két barátnő felkapaszkodhatott a csupasz ágakon egészen egy pici ablakig, amit nyílván a szellőzés érdekében nyitottak ki. Innen mindent hallani és, igaz félszemmel, de látni is lehetett.
–Mogyorós csoki!–mondta Anna egy nyúlánk férfinak, aki kisebb akcentussal kérdezte:
–Éhs Öhn?–fordult Elsához.
–Fehér csokoládé.–szögezte le az.
–A párom a tejcsokit szereti!–szólt közbe a hercegnő.
–Ghondoskodok, hogy az ish lhegyen!–nyugtatta meg a "csokis" fickó.
–Nos, most mi következik?–tudakolta Anna.
–Te döntöd el!–mosolygott a királynő.–Szalvétát vagy inkább poharat válasszunk?
–Szalvétát választani? Minek?–rántotta meg a vállat a húga.–Legyen fehér!
–Felség, ha megengedi szerintem a vajszínű jobban illene ez alkalomra.–szólt az egyik szolga.
–Rendben.–felelte a mennyasszony.
–És milyen mintás?–emelte fel a fejét a szolgáló.
–Tökmindegy!–vágta rá a hercegnő.–Gyere Elsa poharat választani!–a poharakkal se jártak jobban. Két asztal el volt foglalva a különböző üvegekkel.
–Mit szólnál ehhez?–emelt fel egy tulipánosat Elsa.
–Hát ők sem rózsaszínek!–állapította meg Merida.
–Tökmindegy!–vágta rá a hercegnő.–Gyere Elsa poharat választani!–a poharakkal se jártak jobban. Két asztal el volt foglalva a különböző üvegekkel.
–Mit szólnál ehhez?–emelt fel egy tulipánosat Elsa.
–Hát ők sem rózsaszínek!–állapította meg Merida.
–Hogy mik nem?–kérdezte érdeklődve Aranyhaj.
–Mindegy!–suttogta Dunbroch hercegnője.
–Lányok!–kiáltott valaki a hátuk mögött. A két hercegnő annyira meglepődött, hogy egy nagy Á! kiáltással leestek az ágakról.
–Te is hallodtad?–fordult Elsa Annához.
–Hogyan?–nézett fel a húg a tulipános pohárból. Nyilván azzal volt elfoglalva.
–Á, semmi!–sóhajtotta a nővére.
–Eugén!–állt fel a földről a feleség.–Halálra rémítettél...!
–Mit csináltatok itt?–húzta fel a szemöldökét a herceg.
–Az égvilágon semmit!–mondta ártatlanul Merida.
–Na, azt látom!–így Eugén.–Anyád üzeni, hogy puccba kell vágnod magad az ebédre!
–Remek!–bosszankodott a lány.
Merida a zöld ruháját igazgatta.
–Mindegy!–suttogta Dunbroch hercegnője.
–Lányok!–kiáltott valaki a hátuk mögött. A két hercegnő annyira meglepődött, hogy egy nagy Á! kiáltással leestek az ágakról.
–Te is hallodtad?–fordult Elsa Annához.
–Hogyan?–nézett fel a húg a tulipános pohárból. Nyilván azzal volt elfoglalva.
–Á, semmi!–sóhajtotta a nővére.
–Eugén!–állt fel a földről a feleség.–Halálra rémítettél...!
–Mit csináltatok itt?–húzta fel a szemöldökét a herceg.
–Az égvilágon semmit!–mondta ártatlanul Merida.
–Na, azt látom!–így Eugén.–Anyád üzeni, hogy puccba kell vágnod magad az ebédre!
–Remek!–bosszankodott a lány.
Merida a zöld ruháját igazgatta.
–Biztosra veszem, hogy ti és az Arendallei testvérpár jól kijöttök majd.–szólalt meg Elinor.
–Én is.–felelt a lánya.
–Én is.–felelt a lánya.
–Megmutathatnád nekik hogyan kell nyilazni!–mondta a királyné.
–Hát nem is tudom...–válaszolta kedvetlenül Merida. Elinor felhúzta a szemöldökét. Beteg ez a lány,hogy nem akar nyilazni?–gondolta.–Na jó!-nézett a lányára gyanakvóan.–Megyek megnézem hol tartanak apádék!
–Rendben.–fordult vissza a tükörhöz a leány. Tisztán emlékezett rá, hogy az Aranyhajjal eltöltött vacsora után mi ment végbe. Kifeszítette az íjat és akkor valami nagyon fura történt. A nyíl elkezdett vörösen világítania, a szél pedig felerősödött. Merida lehajolt és felvette az íjat és lövő állásban állt. Az eseménysorozat megismétlődött. A szobában percek alatt szélvihar támadt.Boszorkánynak találnának!–mondta magában.
Aranyhaj is pont ezt gondolta. Úgy esett, hogy gubancot talált a hajába, amit képtelenség volt kifésülni. Haragosan szorította fésűjét és készült azt a falhoz vágni, amikor a megnevezett tárgy elkezdett világítani. A hercegnő ijedten ejtette ki a kezéből a kefét. Mire az a földre ért már nem fénylett. Aranyhaj tátott szájjal bámult a padlóra.
–Mi volt ez?–kérdezte magától, majd megrázta a fejét, hogy kiverje gondolataiból ezt a rettentő emléket. Hátra fésülte a gubancos tincset, hogy ne látszódjon és elindult lefele
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése